Rossini: Ory Grófja
Szeged 2010, Szegedi Opera Klub
A Kéjleső Útja
Rossini Ory-ja
a Szegedi Nemzeti Színházban
Mindenekelőtt a legteljesebb elismerés a szegedi operacsinálóknak: más operaház (hangsúlyozom, operaház, amely csak dalművekkel foglalkozik, egyéb művekkel nem) örül, ha egy szereposztásnyit gyüjt össze Rossini búcsú-vígoperájához, Szeged két teljes csapat torok-akrobatát állított ki. Ez akkor is komoly érdem, ha Szeged, hasonulva a nemzetközi gyakorlathoz, ma már nem a saját állandó társulatára épít, hanem produkciókra szerződtet. Ezt azonban – hagyományaihoz méltóan – meglepő bátorsággal teszi: az Ory két gárdájában egy ragyogó újonc koloratúr-szopránt vezetett be a magyar operaéletbe, s volt bátorsága a tenor főszerepet is alig ismert énekesekre bízni, akik ezt a bizalmat meg is hálálták. (….) A két „kéjleső” tenorista kiemelkedőt nyújtott. Szerekován János a szó széles értelmében drámai tud lenni ebben a komikus szerepben. Nem egyszerűen komédiázik, érdekes emberi sorsot sejtet meg ennek a szenvedélye által űzött férfinek a jelmezében. Képes például arra, hogy a saját apródjával énekelt duettben egy pillanatra felkeltse a gyanút: hátha Isolier felismerte őt. A II. felvonás csodálatos tercettjében elemelkedünk a földről, annyira igazi szenvedéllyel szólítja meg a vágyott asszonyt. (….) Mindent összevéve, nagyon örvendetes, hogy a „kéjleső” útja Szegedre vezetett, s kívánom, hogy a beharangozott pesti kiruccanás is sikerrel járjon.
-bölcsész-
No title
ÖNÁLLÓ OPERAEST
Engedje meg, hogy figyelmébe ajánljam
önálló OPERAESTEMET,
melyet zongorán kísér SÁGI BALÁZS>>,
az operettszínház korrepetítora
Esküvőkre műsorszervezés
ismert és kedvelt művekből,
Orgonán és zongorán kísér DOLHAI BÉLA >>